SZÜKSÉG VAN A SZAKTUDÁSRA
Vállalkozást működtetni napjainkban nagy kihívás és felelősség.
A kkv vezetői ismereteket a BKIK kiváló oktatói és az egyetemi oktatásban is résztvevő előadók segítségével sajátíthatják el hallgatóink.
Online és személyes jelenléttel megvalósuló képzésünk bemutatja az új változókat/ismérveket a cégalapításban, a piackormányzás és az ESG rendszerét, a jogi és szabályozó környezetet, a foglalkoztatás korszerű lehetőségeit, a marketing és kommunikáció szerepét.
A képzés bevezető része, egy „kkv compliance modul”, amelyet a képzésben résztvevők plusz 6 órában kapnak a kötelező modulokon felül. A compliance management mint tevékenység az utóbbi évtizedekben terjedt el a vállalkozások életében, melynek célja annak biztosítása, hogy egy adott vállalkozás működése megfeleljen a rá vonatkozó valamennyi szabálynak. A vállalkozás szabályoknak megfelelő működése – a szabályok megsértéséből eredő következmények elkerülése mellett – a vállalkozás jó hírnevének védelmét is szolgálja és elősegítheti az üzleti partnerek általi megbecsülését, valamint javítja a vállalat hatékonyságát és eredményességét.
Ez a modul érinti a projekttervezést, és a finanszírozási lehetőségek témakörét is.
A képzés moduljai:
A kurzus célja, hogy a képzés résztvevői saját vállalkozásuk működését sikeresebbé és hatékonyabbá tegyék.
Milyen gondolkodás, attitűd és új látószög szükséges a projektfejlesztéshez, üzleti stratégia építéséhez.
Tematikánkban megjelennek a marketing és kommunikáció nélkülözhetetlen elemei, a hirdetési formák, social média használata. A résztvevők elsajátítanak különböző kommunikációs stratégiákat és megtapasztalják ezek alkalmazási lehetőségeit a munkájukkal kapcsolatos területeken.
Elsajátíthatják, hogyan lehet versenyelőny a gondolkodásmód és stratégia, és hogyan erősíthetik hosszútávon az üzleti életképességet és jövőállóságot. Eszközöket kapnak ahhoz is (elevator pitch, storytelling), hogy minél magasabb színvonalú pitcheket tudjanak megvalósítani. A képzés során képet kapnak a személyiség összetevőiről és ezek fejlesztési lehetőségeiről.
Az első modult követően és a képzés végén vizsga keretében életszerű feladatokon keresztül kerül sor azon kulcskompetenciák vizsgálatára, amelyek alkalmassá teszik a résztvevőket a tanultak alkalmazására.
Tanfolyamunk során minden felmerülő kérdésre választ kapnak a résztvevők! Sikeres vizsgát követően tanúsítvány átadására kerül sor. A képzés elvégzése után is segítjük hallgatóinkat!
bruttó 69.000 Ft (mely tartalmazza a jegyzetanyagokat és a vizsga díját is!)
A BKIK-nál regisztrált vállalkozások/egyéni vállalkozók a képzés díjából 5.000 Ft-os kedvezményben részesülnek.
A BKIK önkéntes tagjainak 10.000 Ft kedvezményt biztosítunk, ez vonatkozik a most belépő, új önkéntes tagokra is!
Képzés óraszáma: 42 óra
Maximális csoportlétszám: 12 fő – több jelentkező esetén párhuzamosan több csoportot indítunk!
Összesen 7 alkalom:
5 személyes jelenlétet igénylő oktatási nap
2 alkalom online oktatás
1 alkalom vizsga személyes jelenléttel
+ 1 alkalom compliance bevezető modul személyes jelenléttel
Az oktatás pénteki napokon zajlik.
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (1016 Budapest, Krisztina krt. 99.) és Online Zoom felületen
Folyamatosan, ONLINE formában.
Érdi Beatrix
erdi.beatrix@bkik.hu
+36 30 443 3718
Nyilvántartási szám B/2020/005667
Online kurzusunk bemutatja a különböző vállalkozási formákat, a piacismerettel, pénzüggyel, adózással, és jogi környezettel kapcsolatos alapvető tudnivalókat valamint kitér a marketing szerepére.
Kezdési időpont: 2023. szeptember 22. péntek
Maximális csoportlétszám: 12 fő
Képzési óraszám : 42 óra / 8 alkalom
Bruttó 69.000 Ft (mely tartalmazza a jegyzetanyagokat és a vizsga díját is!)
A BKIK-nál regisztrált vállalkozások/egyéni vállalkozók a képzés díjából 5.000 Ft-os kedvezményben részesülnek.
A BKIK önkéntes tagjainak 10.000 Ft kedvezményt biztosítunk, ez vonatkozik a most belépő, új önkéntes tagokra is!